II. Musiceditor & Limitless Audio Remixverseny

Vissza a Musiceditor.hu-ra! Üdv a kedves Editoroknak, ismét egy kis házi versenyre hívnánk fel a szíves figyelmeteket!

A múltkori versenyt eredményesnek találtuk, mint a zenék minősége, mint a pályázók száma alapján, ezért egy újabb megmérettetés elé állítunk Titeket.
Addamz – Mirage című számának sávjaiból kell majd egy teljesen új zenét írni. Ezúttal stílusmegkötés nincs, tehát bátran szabadjára engedhetitek a lelketek mélyén megbúvó kisördögöt. A nyereményetek egy Limitless Audio válogatás album lesz, amelyen a legjobb zenék mellett hallhattok pár kiadatlan számot is. Ráadásul CD-n, a postaköltséget pedig mi álljuk természetesen és mindössze egy példányt fogunk belőle készíteni.
A szabályok nagy vonalakban maradtak ugyan azok, a változásokat lentebb olvashatjátok. Sok sikert mindenkinek, és munkára fel!

Üdvözlettel a Limitless Audio csapata!

A szabályok

A remixverseny során megadott sample-packból kell dolgozni, ezekhez ízlés szerint tehettek bármit, illetve vehettek el, ahogyan jobbnak látjátok. A csomagban 11 hangminta van, melyekből 6 minta perkusszív hang, a maradék pedig szintetizátor. Ráadásként mellékeltünk egy MIDI fájlt is, ami a dallamot tartalmazza.

Figyelem!
A szintihangok egybe lettek vágva, hogy a struktúrálisan összetartozó darabok együtt legyenek, ezért ajánlott felhasználás előtt kedvetek szerint felszabdalni. A projekt 174 BPM-en keszült eredetileg. A sávok mixdown előttiek, ezért nem úgy szól ahogyan a végleges verzióban, de ez nem okozhat gondot.

Feltöltésnél kérjük az előadó(k) nevét és email címét a megfelelő helyre beírni. Megkérnénk titeket, hogy a feltöltött mp3-k ID3 tagjeit ne töltsétek ki (a kitöltött tag-eket törölni fogjuk), így névtelenül tudjuk meghallgatni őket, ami úgy gondoljuk csak jót tesz a verseny tisztaságának. A feltöltő nevét nem fogjuk látni, ezt tonyo biztosítja. A zenéket a határidő végeztével egyszerre fogjuk meghallgatni, az eredmény 2 héttel azután fog ide felkerülni. A feltöltéssel elfogadod, hogy az elkészült zenére Creative Commons BY-NC-ND licensz feltételei lesznek hatályosak. A határidő lejárta után az alkotások között egy 3 tagú zsűri fog dönteni. A határidő 2010. Június 30. a hátralévő időt pedig jobboldalt láthatjátok. Nevezni bármennyi zenével lehet.

Technikai megkötések:

  • a feltöltésnél a fájlformátum minimum konstans 256kbps tömörítésű MP3 legyen
  • file mérete max. 15 MB lehet

A zsűri:

  • Gyenes Csaba [Pulsar]
  • Hegedűs Ádám [Addamz]
  • Szabó Tamás [Entryan, Insomnia]

A megmérettetésen abszolút győztest fogunk hirdetni, viszont bárki, akinek a munkája megüti az általunk támasztott minőségi határt, az lehetőséget kap rá, hogy a válogatás albumra kerüljön. Velük az eredményhirdetés után felvesszük a kapcsolatot! A versenyhez mellékelt hangminták a későbbiekben is szabadon felhasználhatóak mindenféle kötöttségek nélkül.

Jó tanács: Inkább legyen halk és egyenletes a mixdown, mint hangos de torz!

Eredményes és kitartó munkát mindenkinek!

Letölthető fájlok

Addamz – MirageLetöltés

Beérkezett pályaművek

Feltöltés

A határidő lejárt!

Megosztás

II. Musiceditor & Limitless Audio Remixverseny megosztása twitter-en! II. Musiceditor & Limitless Audio Remixverseny megosztása iwiw-en! II. Musiceditor & Limitless Audio Remixverseny megosztása facebook-on!

Kapcsolódó oldalak

Announcing Contest Winner
Limitless Audio and MusicEditor.hu Competition 2